2009. április 30., csütörtök

A PÁNIK

.
Ma pontban 14 órakkor lelépett városszerte az áram. Gépem kikapcsolódott galád módon, még az önéletrajzomat sem tudtam befejezni amin épp dolgoztam egy új álláshoz.

Felkerekedtem hát hogy csemetémet visszaszerezzem az oviból, oda is értem háromnegyed háromra, ahol az óvónéni vigyorogva mondta hogy bizony már egy perce bent van focin a drágaság...biztos elfelejtette anyuka hogy ma van a foci :D

Óriási pánik lett úrrá rajtam, vajon mivel töltsem el az elkövetkezendő 1 órát? Rájöttem hogy boltba nem mehetek, mivel ilyenkor senkit nem engednek be, hát nem tudom megvenni az apróságokat amik lemaradtak a délelőtti málházásból a hosszú hétvégére. Egy nőnemű lény, és a szabadidejében nem vásárolhat?????????? Katasztrófa.

Talán ha megcéloznám a bankautomatát....a pénz kivétele mindig megnyugtat, valami hasznos történt....de mi van ha oda sem lehet bemenni?
Egyre szorítóbb érzés lett úrrá rajtam, nyugtattam magam hogy meg kell próbálni, azzal is telik az idő. Valamint megszerzem a pénzt a múlt havi és a mostani focitréning kifizetésére. Már álindokom is volt az automata látogatására. A zsigereimben mélyen bekódolva állt hogy ki kell használnom, ki kell használnom ezt az órát.

A dolgok kezdtek jobbra fordulni, az automata üzemelt. Felbátorodva nekiindultam az utca túloldalán tanyázó bolt felé, remélve belevethetem magam az önfeledt vásárlásba. Nem jött össze, oda már nem engedtek be, emberek tucatjai ücsörögtek megadóan a bevásárló kocsikájukban, befelé kémlelve a kirakaton...
Szembe kellett néznem a ténnyel, hogy nem tudok semmi fontos dolgot intézni, belepréselni, megoldani, elvégezni, a fennmaradó időbe, nemvagyokhasznos, nincsötletemmitcsináljak...szabad vagyok. Akár ki is ülhetnék a tópartra nézelődni, és jól érezhetném magam.

A nap egyre jobban tűzött, a tétova embereket rátapasztva a kirakatra, egy automata asszony elkacsázott a tömeg mellett és nyomakodott befelé a bolt fotocellás ajtaján, nem is tűnt fel neki hogy miért áll kint annyi ember. Ezzel a képpel a retinámon sarkon fordulva elindultam visszafelé, az ötlettől vezérelve hogy megpróbálok venni egy újságot és kiülök a tópartra napozni.

Elhaladtam egy félpucér pasi mellett, aki már láthatólag órák óta hódolt az ötletemnek egy padon, egyáltalán nem aggasztotta hogy hasznossá kell válnia.
Az újságos nagy örömömre áram alatt volt, így a magazinon kívül felfedeztem egy üdítős pultot, pont olyan itókát árult, amit ígértem Gergőcnek... Csak a hagymát kellett megvennem ami hiányzott, és egy zöldséges is volt szembe...

Már csak az önfeledt napozást kellett végrehajtanom a tóparton, és befejezettnek tudhatom az learohanással gondolatát is. Még szerencse hogy Tata jól el van látva tavakkal, hamar rájuk lehet akadni, 10 percenként követik egymást.
Íme a tópart:


Kigondoltam hogy foci után Gergőccel bizony visszajövünk ide ha az az eső a háttérben nem kanyarodik erre, és egy francot fogunk automatice hazamenni.

.

1 megjegyzés:

Lidércke írta...

Nem először döbbenek rá, hogy muszáj elmennem Tatára. Nagyon szép tájakat fotózol!